Baljós gangok - Békés Pál Csikágó című könyvéről

Október 01. 10:20

Csikágó. Baljós név. Nem tudja senki, de még talán a főváros utcáin felnőtt "pesti fiúk" sem, hogy hol is van ez a titokzatos hely. Pedig szinte nap mint nap a szemünk elé kerül, ám a hetes busz ablakából kifelé meredő nagyvárosi szemek nem látnak túl a szögegyenes utcák homlokzatain. Pedig érdemes lenne. Békés Pál gangregényében, a Csikágóban be is bizonyítja ezt.

A titokzatos cím után ugyanis hamar kiderül, hogy mi is a Csikágó: "a Csömöri és Aréna út, meg a Rottenbiller és a Damjanich utca határolta négyszög". Így már mindjárt beugrik talán nekünk is, rémlik valami a hetvenes troliról, az állatorvosi egyetemről, a kínai boltokkal telezsúfolt utcákról, ahol valahogyan örökösen vizelet- és dohszag terjeng. Talán maguk a házak is eszünkbe jutnak, és ha valaha is bemerészkedtünk egybe, akkor a gangok is, amelyek káposztaszagú egyszoba-konyhák előtt vezetnek el.

De talán nem is sejtenénk, hogy milyen megdöbbentő emberi történetek zajlottak és - bizton állíthatjuk - zajlanak ma is ezen kopott kapuk mögött, négy-öt emeletnyi körfolyosó börtönében. Békés Pál - aki húsz évvel a Lakótelepi mítoszok után saját gyerekkorának környékét tette meg helyszínül - bevezet minket az emberi szenvedés talán legmélyebb bugyraiba, ahonnan "hajnalonta újságpapírba csomagolt csecsemőket visznek el".

A történet a tizenkilencedik század csillogó millenniumi évtizedében kezdődik, amikor "a mérnökök kijelölték a káposztaföldek és a kusza konyhakertek közt a majdani utcák nyomvonalát", amikor egy új városrész született a semmiből. Vidékről feljött kofák, munkások, egyetemet végzett orvosok, tisztes polgárok költöztek "az újonnan is ronda, avultan sem otthonos" falak közé.

Aztán megérkezett legsötétebb pillanataival a huszadik század, és átcsapott rajtuk. Az a huszadik század ez, amely a mai, fiatal generációnak nem más, mint személytelen, történelemkönyv-szagú maszlag: világháborúkról, tanácsköztársaságról, diktatúrákról, megszállásokról vagy felszabadításokról, gulyáskommunizmusról. A Csikágóban azonban arcot kapnak ezek az események, hiszen a pusztítás végigtombol az utcákon, magával sodorva, de el nem tüntetve az itt lakókat. Akik hol munkaszolgálatosként, hol önkéntes kivégzőtisztként, hol a pincében bujkáló várandós anyaként élik át a történelmet, sokszor akár ezer kilométerekre elkerülve, de soha el nem szakadva a gangos házaktól.

Legyenek akár egészen átlagosak, a mindennapok "hősei", mint az ötvenhatos emigráns Kövecses doktor, a hintómodellező öreg Konok Ignác, vagy akár egészen különlegesek, mint a húszas évek Chicagójának egyik nagy gengsztere, Ginger, alias Sumin Frigyes a hetedik kerületből - nem tudnak elszakadni "Erzsébetváros legsötétebb részétől". A kapocs néha ugyan enged, akár egészen távolba is, Amerikába, Ausztráliába, de soha nem szűnik meg. Visszatérni muszáj.

Az olvasó mindentudóként - hiszen a gangregény tulajdonképpen a huszadik század más-más szakaszaiban játszódó novellák sorozata, nem időrendbe állítva - szinte borzongva nézi végig, hogy haladnak a szereplők visszatarthatatlanul tragikus vagy néhol csak szánalmas végük felé. Életükbe vissza-visszatérnek a múlt kísértő pillanatai, úgy tűnik, hogy az idő nem előre, hanem csak körbe-körbe halad, akárcsak a szürke függőfolyosók. Laja, a titokzatos, mogorva újságárus öntudatlanul saját megtagadott lányáért áldozza fel életét, amikor megmenti azt a Sztálin hetvenedik születésnapjára gyorsan és gyengén felszerelt hetvenes trolibusz sistergő, lezuhanó felsővezetékétől; a cipész élete végéig csak fülére szorított párnával tud aludni, mert még mindig hallja a fegyőrcsizmák dermesztő kopogását. Az ötvenhatos harcok idején a házak lakói úgy mennek le a pincébe, mintha csupán rövid időre, ideiglenesen költöztek volna fel a felszínre az 1945-ös ostrom végeztével.

Egyszerre tragikus és kisszerű sorsok ezek. A történelem nagybetűs címszavai mögött ugyanis egyrészt nevetséges, ironikus pillanatok állnak - hiszen emberi életet menthet meg a megfelelő pillanatban meglátogatott latrina -, ugyanakkor döbbenetes jelenetekkel is találkozhatunk. Akkor, amikor a Csikágó lakóit, az egykori játszópajtásokat, szomszédokat az események egymás ellen állítják: "Veres elfintorodott a töltésoldalba fektetett emberi maradványok láttán, de azért elnézte egy percig a bunker bejáratánál hajlongó, bekötött arcú, fulladozó, karszalagos zsidókat, és jó hangosan odaszólt az oldalán sápadozó honvédnak: Még ezek nyavalyognak az ellátmány miatt? Hát kapnak sült húst is rendesen! Spitzer Andor pedig öklendezve letépte arcáról a kendőt, és Veres Márton felismerte".

Ugyanakkor a gangok határolta szürkeségébe néha besüt a nap is, az itt élők mégsem boldogtalanok.  Kacagó gyermekkorok játszódnak le a szemünk előtt a tereken, szerelmek a hálószobákban, békés megöregedések a dohszagú falak között. A boldogság - nevezzük így - néha egészen lehetetlen pillanatokban tör rá a Csikágó lakóira: például az '56-ban, amikor a lebombázott Budapest egyik pincéjében pár napra csak, de a demokrácia uralkodik. Ugyanolyan sötét, levegőtlen rekeszben él a sarki, tágas, napfényes polgári lakás tulajdonosa, mint a földszinti levegőtlen szoba-konyháé.

A Csikágóban az olvasó az igazi élet szagát érzi, minden posványával, fertőjével, gyereksírásával és halálhörgésével együtt. Nemcsak a városrész nem engedi el a benne felnövőket, hanem Békés Pál tökéletesen megírt sor(s)ai és Závada Pál nagyszerű szerkesztése sem az olvasót. A hangulat, a sötét lépcsőfordulók, a szemetes utcák miliője kísért minket…

A hozzászóláshoz be kell lépned. Amennyiben regisztrálni szeretnél, megteheted itt!