Baljós gangok - Békés Pál Csikágó című könyvérőlOktóber 01. 10:20 Csikágó. Baljós név. Nem tudja senki, de még talán a főváros utcáin felnőtt "pesti fiúk" sem, hogy hol is van ez a titokzatos hely. Pedig szinte nap mint nap a szemünk elé kerül, ám a hetes busz ablakából kifelé meredő nagyvárosi szemek nem látnak túl a szögegyenes utcák homlokzatain. Pedig érdemes lenne. Békés Pál gangregényében, a Csikágóban be is bizonyítja ezt. A titokzatos cím után ugyanis hamar kiderül, hogy mi is a Csikágó: "a Csömöri és Aréna út, meg a Rottenbiller és a Damjanich utca határolta négyszög". Így már mindjárt beugrik talán nekünk is, rémlik valami a hetvenes troliról, az állatorvosi egyetemről, a kínai boltokkal telezsúfolt utcákról, ahol valahogyan örökösen vizelet- és dohszag terjeng. Talán maguk a házak is eszünkbe jutnak, és ha valaha is bemerészkedtünk egybe, akkor a gangok is, amelyek káposztaszagú egyszoba-konyhák előtt vezetnek el. De talán nem is sejtenénk, hogy milyen megdöbbentő emberi történetek zajlottak és - bizton állíthatjuk - zajlanak ma is ezen kopott kapuk mögött, négy-öt emeletnyi körfolyosó börtönében. Békés Pál - aki húsz évvel a Lakótelepi mítoszok után saját gyerekkorának környékét tette meg helyszínül - bevezet minket az emberi szenvedés talán legmélyebb bugyraiba, ahonnan "hajnalonta újságpapírba csomagolt csecsemőket visznek el". A történet a tizenkilencedik század csillogó millenniumi évtizedében kezdődik, amikor "a mérnökök kijelölték a káposztaföldek és a kusza konyhakertek közt a majdani utcák nyomvonalát", amikor egy új városrész született a semmiből. Vidékről feljött kofák, munkások, egyetemet végzett orvosok, tisztes polgárok költöztek "az újonnan is ronda, avultan sem otthonos" falak közé. Aztán megérkezett legsötétebb pillanataival a huszadik század, és átcsapott rajtuk. Az a huszadik század ez, amely a mai, fiatal generációnak nem más, mint személytelen, történelemkönyv-szagú maszlag: világháborúkról, tanácsköztársaságról, diktatúrákról, megszállásokról vagy felszabadításokról, gulyáskommunizmusról. A Csikágóban azonban arcot kapnak ezek az események, hiszen a pusztítás végigtombol az utcákon, magával sodorva, de el nem tüntetve az itt lakókat. Akik hol munkaszolgálatosként, hol önkéntes kivégzőtisztként, hol a pincében bujkáló várandós anyaként élik át a történelmet, sokszor akár ezer kilométerekre elkerülve, de soha el nem szakadva a gangos házaktól. Legyenek akár egészen átlagosak, a mindennapok "hősei", mint az ötvenhatos emigráns Kövecses doktor, a hintómodellező öreg Konok Ignác, vagy akár egészen különlegesek, mint a húszas évek Chicagójának egyik nagy gengsztere, Ginger, alias Sumin Frigyes a hetedik kerületből - nem tudnak elszakadni "Erzsébetváros legsötétebb részétől". A kapocs néha ugyan enged, akár egészen távolba is, Amerikába, Ausztráliába, de soha nem szűnik meg. Visszatérni muszáj. Az olvasó mindentudóként - hiszen a gangregény tulajdonképpen a huszadik század más-más szakaszaiban játszódó novellák sorozata, nem időrendbe állítva - szinte borzongva nézi végig, hogy haladnak a szereplők visszatarthatatlanul tragikus vagy néhol csak szánalmas végük felé. Életükbe vissza-visszatérnek a múlt kísértő pillanatai, úgy tűnik, hogy az idő nem előre, hanem csak körbe-körbe halad, akárcsak a szürke függőfolyosók. Laja, a titokzatos, mogorva újságárus öntudatlanul saját megtagadott lányáért áldozza fel életét, amikor megmenti azt a Sztálin hetvenedik születésnapjára gyorsan és gyengén felszerelt hetvenes trolibusz sistergő, lezuhanó felsővezetékétől; a cipész élete végéig csak fülére szorított párnával tud aludni, mert még mindig hallja a fegyőrcsizmák dermesztő kopogását. Az ötvenhatos harcok idején a házak lakói úgy mennek le a pincébe, mintha csupán rövid időre, ideiglenesen költöztek volna fel a felszínre az 1945-ös ostrom végeztével. Egyszerre tragikus és kisszerű sorsok ezek. A történelem nagybetűs címszavai mögött ugyanis egyrészt nevetséges, ironikus pillanatok állnak - hiszen emberi életet menthet meg a megfelelő pillanatban meglátogatott latrina -, ugyanakkor döbbenetes jelenetekkel is találkozhatunk. Akkor, amikor a Csikágó lakóit, az egykori játszópajtásokat, szomszédokat az események egymás ellen állítják: "Veres elfintorodott a töltésoldalba fektetett emberi maradványok láttán, de azért elnézte egy percig a bunker bejáratánál hajlongó, bekötött arcú, fulladozó, karszalagos zsidókat, és jó hangosan odaszólt az oldalán sápadozó honvédnak: Még ezek nyavalyognak az ellátmány miatt? Hát kapnak sült húst is rendesen! Spitzer Andor pedig öklendezve letépte arcáról a kendőt, és Veres Márton felismerte". Ugyanakkor a gangok határolta szürkeségébe néha besüt a nap is, az itt élők mégsem boldogtalanok. Kacagó gyermekkorok játszódnak le a szemünk előtt a tereken, szerelmek a hálószobákban, békés megöregedések a dohszagú falak között. A boldogság - nevezzük így - néha egészen lehetetlen pillanatokban tör rá a Csikágó lakóira: például az '56-ban, amikor a lebombázott Budapest egyik pincéjében pár napra csak, de a demokrácia uralkodik. Ugyanolyan sötét, levegőtlen rekeszben él a sarki, tágas, napfényes polgári lakás tulajdonosa, mint a földszinti levegőtlen szoba-konyháé. A Csikágóban az olvasó az igazi élet szagát érzi, minden posványával, fertőjével, gyereksírásával és halálhörgésével együtt. Nemcsak a városrész nem engedi el a benne felnövőket, hanem Békés Pál tökéletesen megírt sor(s)ai és Závada Pál nagyszerű szerkesztése sem az olvasót. A hangulat, a sötét lépcsőfordulók, a szemetes utcák miliője kísért minket… A hozzászóláshoz be kell lépned. Amennyiben regisztrálni szeretnél, megteheted itt! |
Követés
CímkefelhőAsimov, tudomány és természet, köyvek, rekord, francia, Béres, mesekönyv, Hollywood, Henrik, bestseller, Khemiri, könyv, könyvek, történelmi személyiségek, mesterkurzus, Bécs, zeneszerzők, betiltott, visszaemlékezések, miljenko Jergovic
Legszebb könyvborítók versenye TOP10
1. SORTI FRANCESCO:
IMPRIMATUR
2. MEYER STEPHENIE:
NEW MOON - ÚJHOLD
3. MONARDI RITA:
SECRETUM
4. G. MAZZUCCO MELANIA:
EGY TÖKÉLETES NAP
5. MEYER STEPHENIE:
POKOLI BÁLÉJSZAKÁK
6. VÁMOS MIKLÓS:
APÁK KÖNYVE
7. CAST P.C.:
ELÁRULVA
8. LEATHER STEPHEN:
PRIVATE DANCER - A TÁNC CSAK NEKED SZÓL
9. SZERB ANTAL:
UTAS ÉS HOLDVILÁG
10. CAPOTE TRUMAN:
ÁLOM LUXUSKIVITELBEN - MEGHALLGATOTT IMÁK
|
Belépés
KönyvkeresőTALÁLD MEG A NEKED VALÓ KÖNYVET!
Legszebb könyvborítók versenyeSZAVAZZ TE IS A KEDVENC BORÍTÓDRA!
Sikerlista
1. Tim Collins:
Az elveszett jelkép
2. J. R. Ward:
Megérint a sötétség
3. Gordon Ramsay:
Ízek bűvöletében
4. Leslie L. Lawrence:
A vérfarkasok kastélyában 1-2.
5. J. R. Ward:
Megbosszult szerető
6. Cormac Mccarthy:Az út
7. Levy L. Smith:
Elrabolt szív
8. Richard Davis:
24 és a filozófia
9. Agatha Christie:
A kristálytükör meghasadt
10. Walter Kirn:
Egek ura
|























