Milyen értékben szokott könyvet vásárolni?

  

  

  

  

  

Három betiltott klasszikus - amely ma már kötelező olvasmány

Október 06. 08:21

Kiadatlan kéziratok, tűzre vetett könyvek, üresen hagyott könyvoldalak - így működött a cenzúra évszázadokon keresztül. Az egyházellenes, pornográf, politikailag az adott korban elfogadhatatlannak minősített könyvek mellett olyan művek is tiltólistára kerültek egyszer-egyszer, mint a Werther, a Dekameron vagy a Huckleberry Finn. Három betiltott klasszikus, amely ma már nem hiányozhat a könyvespolcról.


Régen tiltott könyvek voltak, ma azonban már iskolai kötelező olvasmányok - olyan művek közül szemezgettünk, amelyeket megjelenésük idején tiltólistára kerültek szellemiségük, témájuk vagy éppen hatásuk miatt. Gondolta, hogy valaha James Joyce Ulysses, Volaire Candide című műve, valamint az Odüsszeia és az Iliász is nemkívánatos olvasmány volt?

Mark Twain: Huckleberry Finn kalandjai


"Az egész amerikai irodalom Mark Twain egyetlen könyvéből ered, a Huckleberry Finn-ből… Előtte semmi sem volt. Azóta sem írtak ilyen jót" - az irodalmi legendárium szerint maga Ernest Hemingway mondta ezt Mark Twain, eredeti nevén Samuel Langhirne Clemens leghíresebb könyvéről, amelyet talán kivétel nélkül minden kisdiák ismer. Azt azonban már kevesebben tudják, hogy a Huckleberry Finn a tizenkilencedik század végén a tiltólistás művek közé tartozott: 1885-ben Massachusetts-ben betiltották Huck Finn és a szökött rabszolga, Jim kalandos történetét, mert "durva és minden finomságot nélkülöző" műnek minősítették. A regény ma is heves vitákat vált ki: rákerült a 2007-ben legtöbbet támadott könyvek listájára, afroamerikai jogvédők szerint ugyanis a szereplők jellemzése rasszista, ezért az Egyesült Államok összes iskolájából szeretnék kitiltani - egyelőre sikertelenül.
A könyvről bővebben itt olvashatsz.

Goethe: Az ifjú Werther szenvedései

Más okból tiltották be Lipcsében, Koppenhágában és Milánóban Az ifjú Werther szenvedései című levélregényt, amelynek nyomán valóságos "Werther-láz" alakult ki Európában. Divat lett a cím- és főszereplő által viselt sárga mellény, sárga nadrág és kék kabát összeállítás, de a teás és kekszes dobozokat, csészéket és kannákat is az ifjú szerelmes történetéből vett jelenetekkel díszítettek. A könyv azonban nem csupán ilyen "ártatlan" divathullámot indított el: korabeli források szerint számos olvasó Werther hatására öngyilkosságot követett el, ezért több városban tiltólistára került az egyház által keresztényietlennek és minden tisztességgel ellenkezőnek nevezett regény. A kutatók sokáig próbálták kideríteni, vajon valóban történtek-e öngyilkosságok a Goethe-mű hatására - a legújabb kutatási eredmények szerint összesen hét-nyolc olvasó lett öngyilkos.
A könyvről bővebben itt olvashatsz.

Giovanni Boccaccio: Dekameron

A Dekameron az itáliai reneszánsz szellemiségének összefoglalója és a novella műfaj kialakulásának egyik fontos állomása, mégis betiltották - hogy miért is szúrta annyira az egyház szemét Boccaccio százra tervezett, de a szerző halála miatt végül csak hetvenkét novellából álló műve? Ez talán mindenki számára egyértelmű, aki beleolvasott már a szabadszájú, bujálkodásokról és férjek felszarvazásáról szóló történetekbe, amelyet Boccaccio kerete alapján az 1348-as pestisjárvány elől, egy vidéki kastélyba menekülő csoport tagjai mesélnek egymásnak, szórakoztatásképpen. A Dekameron - bár ma már tananyag a magyar iskolákban - külföldön viszonylag sokáig, egészen a huszadik századig szerepelt a nem ajánlott, obszcén művek listáján.
A könyvről bővebben itt olvashatsz.

A hozzászóláshoz be kell lépned. Amennyiben regisztrálni szeretnél, megteheted itt!

 

Követés

RSS Feed Twitter

 

Címkefelhő

visszaemlékezések, Joyce, dokumentumok, Kafka, Bécs, Nyolc perc, karácsony, Khemiri, Ann Patchett, olvasás, Batman, ismeretterjesztő, , horvát, képregény, örökös, szakácskönyvek, sci-fi, lámpa, Hugh Grant

 

 

Legszebb könyvborítók versenye TOP10

 

Könyvkereső

TALÁLD MEG A NEKED VALÓ KÖNYVET!

 

Legszebb könyvborítók versenye

SZAVAZZ TE IS A KEDVENC BORÍTÓDRA!

 

Sikerlista