Milyen értékben szokott könyvet vásárolni?

  

  

  

  

  

Ezt olvassuk októberben: kedvenc könyveink

Október 17. 08:29

Kíváncsiak voltunk, milyen könyveket olvas mostanság a budapesti ember, ezért fogtuk magunkat, és a város legforgalmasabb pontjain arról kérdeztük a járókelőket, mit olvastak utoljára, mi a kedvenc művük, és milyen könyvet szeretnének a közeljövőben megkaparintani. Íme, a Könyvimádók Blog gyors körkérdésének eredménye.


Juhász Éva (15 éves, tanuló)


Most éppen Móricz Zsigmond Árvácska című regényét olvasom, mert jövőre ezt fogjuk venni magyarórán. Egyébként ritkán szoktam tényleg elolvasni a kötelezőket, inkább a rövidített változatot futom át óra előtt, de erről a könyvről jókat hallottam, úgyhogy úgy döntöttem, nem várok jövő szeptemberig, megvettem most. Még csak tegnap kezdtem el, de nagyon nagy hatással volt rám, többször elsírtam magam Csöre történetén.

A kedvenc könyvsorozatom a High School Musical, nagyon szerettem a filmet is, ezért az összes eddig megjelent részt elolvastam. Az osztálytársaim közül többen kedvelik a Hannah Montana-sorozatot is, ezért lehet, hogy elkezdem azt is.

Tóth Barbara (26 éves, várandós kismama)

Várandós vagyok, már nem dolgozom, ezért viszonylag sok időm jut mostanában az olvasásra. Az elmúlt pár hétben leginkább gyermekvállalással, újszülöttek ápolásával kapcsolatos ismeretterjesztő kiadványokat olvastam, de nem olyan rég vettem meg Fejős Éva Bangkok, tranzit című regényét, most ez az abszolút kedvenc. Könnyed olvasmány, teljesen kikapcsol.

Amire régóta fáj a fogam, az egy hangoskönyv. Még soha nem vásároltam magamnak ilyet, de szeretném kipróbálni, milyen így "olvasni". A születendő kislányomnak mindenképpen szeretnék majd egy mesecédét venni.

B. Kiss Bernadett (44 éves, könyvesbolti eladó)

Munkám miatt folyamatosan figyelemmel tudom követni a könyves újdonságokat, de általában nem szoktam ezeket elolvasni. Sokkal jobban szeretem a régi kedvenc szerzőimet: nagyon szeretem a krimiket, úgyhogy Agatha Christie összes olyan regényét olvastam már, amely magyarul is megjelent. A Bronte nővérek és Jane Austen könyveit is nagyon kedvelem, és pár évvel ezelőtt újra elolvastam Kertész Erzsébet lányregényeit is, a kedvencem tőle a Vilma doktorasszony. Évente körülbelül tizenöt-húsz könyvet olvasok el, főleg télen és a nyaralás alatt szoktam.

Jövőre szeretnénk Görögországban nyaralni, ezért arra gondoltam, hogy a következő napokban veszek egy útikönyvet, és az alapján döntünk majd, hogy az ország melyik részére utazunk. Az útikönyveket egyébként is szeretem, néha "csak úgy" olvasgatom őket.

Varga Béla (nyugdíjas)

Mostanában semmit nem olvasok. Rosszak a szemeim, és túl kicsi betűkkel nyomtatják a könyveket. Viszont a régi olvasmányaimról szívesen elbeszélgetek: mindig is faltam a Rejtő Jenő-könyveket, és diákkorom óta kedvelem az indiános és a háborús regényeket. Van, aki szégyelli, hogy ezek a kedvencei, de én nem, büszke vagyok rá.

Ha egyszer találok egy olyan Jules Verne-, vagy ahogy mi neveztük anno, Verne Gyula-könyvet, ami nagy betűkkel van nyomtatva, elolvasom. Van vagy harminc éve, hogy utoljára olvastam A rejtelmes szigetet, és nagyon tetszett.

A hozzászóláshoz be kell lépned. Amennyiben regisztrálni szeretnél, megteheted itt!

 

Követés

RSS Feed Twitter

 

Címkefelhő

építészet, ár, Boleyn Anna, kalandos, Norvégia, életmód, olvasás, hangoskönyv, Heltai Jenő, aukció, forradalom, világirodalom, német, szakácskönyvek, Rushdie, életajzok, társadalomtudományok, Doktor Zsivágó, képregény, politika

 

 

Legszebb könyvborítók versenye TOP10

 

Könyvkereső

TALÁLD MEG A NEKED VALÓ KÖNYVET!

 

Legszebb könyvborítók versenye

SZAVAZZ TE IS A KEDVENC BORÍTÓDRA!

 

Sikerlista