Kedvenc könyvek: mit olvasott Karinthy Frigyes?Október 20. 09:31 Generációk nőttek fel a Tanár úr, kérem és az Így írtok ti sorain, élvezettel olvastuk az Utazás a koponyám körül című regényét, és az ő fordításában ismertük meg a Tom Sawyer kalandjait és a Micimackót is. De vajon mit melyek voltak Karinthy Frigyes kedvenc szerzői és kedvenc könyvei? A kérdésre a választ egy közel százéves könyv formájában találtuk meg: még a könyvtárakban és antikváriumokban is nehezen fellelhető Könyvek könyve című kiadvány 1918-ban jelent meg. A szerkesztő Kőhalmi Béla nyolcvanhét írót, tudóst, művészt és akkori közéleti személyiséget kérdezett meg arról, mit olvas legszívesebben, melyek a vissza-visszatérő olvasmányai. Az 1918-ban harmincegy éves Karinthy - aki ekkor már közismert és kedvelt szerző volt, többek között a Tanár úr, kérem, a Görbe tükör és az Így írtok ti sikerének köszönhetően, és aki ebben az évben veszítette el első feleségét, Judik Etel színésznőt - hosszas listát állított össze az általa kedvelt könyvekről. Az első helyen Tolsztojtól az Ivan Iljics halála, illetve a Kreutzer-szonáta szerepel, de Karinthy többször elolvasta az Anyegint, a Holt lelkeket és a Bűn és bűnhődést is. Kedvelte Swifttől a Gullivert, Fieldingtől a Tom Jones-t, Disckens írásait, sőt Charlotte Bronte világhírű romantikus regényét, a Jane Eyre-t is a kedvencei közé sorolta. Shakespeare drámái közül - saját bevallása szerint - a Lear király volt rá legnagyobb hatással, de persze Voltaire és Rousseau legfontosabb művei sem maradhattak le Karinthy olvasmánylistájáról. A tizenkilencedik századi regények közül a ma is közkedvelt Goriot apót, Flaubert Bovarynéját és Zola egyik művét emelte ki. "Nem folytatom" - írta Kőhalminak címzett válaszában. "Most veszem észre, nem tudok felelni. Holnap talán mást írtam volna, mint ma. A legszebb könyvet - ez kellene, hogy legyen minden írónak a hite - még nem írták meg". Egy kis statisztika A Könyvek könyve szerkesztője egy kis statisztikai kutatást is végzett - összeállította azoknak az íróknak és költőknek a listáját, akiket a nyolcvanhét megkérdezett huszadik század eleji "híresség" közül legalább tízen megneveztek. Az első helyen Goethe szerepel, őt ötvennégyen sorolták kedvenceik közé. Őt követi Arany János, Jókai Mór, Shakespeare, Dickens, Tolsztoj, Petőfi Sándor, Dosztojevszkij és a Biblia. Ugyancsak sokan szerették Flaubert, Vörösmarty, Heine, Ibsen, Dante, Anatole France, Mikszáth és Madách műveit. Sőt, az udvarias és egyben olvasott írók, szerkesztők, tudósok egy része olyan kortársakat is a legjobbak közé sorolt, akik maguk is szerepeltek - megkérdezettként - a kötetben, például Ady Endrét, Babits Mihályt és Móricz Zsigmondot. Sorozatunkat Ady Endre kedvenc könyveivel folytatjuk. A hozzászóláshoz be kell lépned. Amennyiben regisztrálni szeretnél, megteheted itt! |
Követés
Címkefelhőkedvencek, Dick Francis, könyv, Hugh Grant, történelmi személyiségek, könyvvásár, Ewan McGregor, regény, Fejős Éva, árverés, betiltott, Herta Müller, gasztronómia, Kányádi Sándor, kultúrtörténet, Móricz Zsigmond, Kassák Lajos, fotóalbum, Kafka, egészség
Legszebb könyvborítók versenye TOP10
1. SORTI FRANCESCO:
IMPRIMATUR
2. MEYER STEPHENIE:
NEW MOON - ÚJHOLD
3. MONARDI RITA:
SECRETUM
4. G. MAZZUCCO MELANIA:
EGY TÖKÉLETES NAP
5. MEYER STEPHENIE:
POKOLI BÁLÉJSZAKÁK
6. VÁMOS MIKLÓS:
APÁK KÖNYVE
7. CAST P.C.:
ELÁRULVA
8. LEATHER STEPHEN:
PRIVATE DANCER - A TÁNC CSAK NEKED SZÓL
9. SZERB ANTAL:
UTAS ÉS HOLDVILÁG
10. CAPOTE TRUMAN:
ÁLOM LUXUSKIVITELBEN - MEGHALLGATOTT IMÁK
|
Belépés
KönyvkeresőTALÁLD MEG A NEKED VALÓ KÖNYVET!
Legszebb könyvborítók versenyeSZAVAZZ TE IS A KEDVENC BORÍTÓDRA!
Sikerlista
1. Tim Collins:
Az elveszett jelkép
2. J. R. Ward:
Megérint a sötétség
3. Gordon Ramsay:
Ízek bűvöletében
4. Leslie L. Lawrence:
A vérfarkasok kastélyában 1-2.
5. J. R. Ward:
Megbosszult szerető
6. Cormac Mccarthy:Az út
7. Levy L. Smith:
Elrabolt szív
8. Richard Davis:
24 és a filozófia
9. Agatha Christie:
A kristálytükör meghasadt
10. Walter Kirn:
Egek ura
|























