Újabb elismerést kapott a Nobel-díjas írónőNovember 02. 20:42 Az irodalmi Nobel-díj idei kitüntetettje, Herta Müller újabb elismerésben részesült: Atemschaukel című legújabb regényéért neki ítélték a Franz Werfel Emberjogi Díjat. A Zentrum Gegen Vertreibungen (Üldöztetések Elleni Központ) által adományozott díj vasárnapi átadásán a frankfurti Szent Pál-templomban Müller külön megköszönte, hogy annak ellenére neki ítélték a díjat, hogy maga nem tartozik az alapítvány támogatói közé. A teljesen megtelt templomban, mintegy ezer ember jelenlétében az 56 éves írónő hosszas beszéd helyett díjazott regényéből olvasott fel. Az Atemschaukel főszereplője egy romániai német kisebbségi, akit 1945 után szovjet munkatáborba hurcolnak. A mű túlélők visszaemlékezésein alapul, köztük a 2006-ban elhunyt, ugyancsak romániai német író, Oskar Pastior beszámolóján. Müller az evangélikus Szent Pál-templomban élesen bírálta a romániai, közvetve pedig a német evangélikus egyházat is egy őt ért 1989-es atrocitás kapcsán. Mint mondta, nemrég került a birtokába egy telefonbeszélgetés hangfelvétele, amely bizonyítja, hogy román állami nyomásra, a román evangélikus egyház kérésére zárták ki férjével együtt az 1989-es Német Evangélikus Zsinat egyik fórumáról, azzal a "figyelemreméltó indoklással", hogy nem evangélikus, hanem katolikus. Hozzátette azt is, szükséges lenne feltárni a román evangélikus egyház kommunista diktatúrában játszott szerepét, hiszen eddig csak a román ortodox egyház állami összefonódásait tisztázták. Az Atemschaukelt Erika Steinbach, a hazájukból elűzött vagy elmenekült németek szövetségeinek ernyőszervezete, a Bund der Vertriebenen (BdV) elnöke is méltatta. Úgy vélte: a könyv nagy érdeme, hogy rávilágít annak a mintegy 80 ezer németnek a kevéssé ismert sorsára, akiket a második világháború után szovjet munkatáborokba internáltak. Erika Steinbach hangsúlyozta: a zsűri döntését még azelőtt hozta meg, hogy Herta Müller irodalmi Nobel-díjjal való kitüntetését bejelentették volna. Müllert a hazájából gyermekkorában elmenekült bolgár-német író, Ilija Trojanov is méltatta azért az odaadásért és bátorságért, amellyel műveiben kiállt az emberi jogokért. "A megöregedett gyilkosok ma szilvát szedegetnek kertjükben. S ezzel csak a figyelmeztető szó áll szemben" - fogalmazott. Petra Roth, Frankfurt polgármestere Müllernek a város szellemi életében betöltött szerepét a Nobel-békedíjas Albert Schweitzeréhez hasonlította: "Albert Schweitzer óta nem volt Nobel-díjas, aki olyan mélyen beágyazódott volna városunk szellemi életébe, mint Herta Müller. A frankfurtiak ismerik őt, és nagyra tartják" - mondta. A Franz Werfel (1890-1945) prágai születésű zsidó íróról elnevezett, 10 ezer eurós (2,75 millió forintos) pénzjutalommal járó díjat kétévente osztják ki. Az elismerést 2007-ben Konrád György nyerte el. A hozzászóláshoz be kell lépned. Amennyiben regisztrálni szeretnél, megteheted itt! |
Követés
Címkefelhőház, Vámos Miklós, gasztronómia, szabadkőművesség, Kassák Lajos, könyvjelző, szakácskönyvek, életrajzok, költemény, olvasás, tudomány és természet, Agatha Christie, film, képregény, Diagram Díj, szórakoztató irodalom, sport, szavazás, levél, könyv
Legszebb könyvborítók versenye TOP10
1. SORTI FRANCESCO:
IMPRIMATUR
2. MEYER STEPHENIE:
NEW MOON - ÚJHOLD
3. MONARDI RITA:
SECRETUM
4. G. MAZZUCCO MELANIA:
EGY TÖKÉLETES NAP
5. MEYER STEPHENIE:
POKOLI BÁLÉJSZAKÁK
6. VÁMOS MIKLÓS:
APÁK KÖNYVE
7. CAST P.C.:
ELÁRULVA
8. LEATHER STEPHEN:
PRIVATE DANCER - A TÁNC CSAK NEKED SZÓL
9. SZERB ANTAL:
UTAS ÉS HOLDVILÁG
10. CAPOTE TRUMAN:
ÁLOM LUXUSKIVITELBEN - MEGHALLGATOTT IMÁK
|
Belépés
KönyvkeresőTALÁLD MEG A NEKED VALÓ KÖNYVET!
Legszebb könyvborítók versenyeSZAVAZZ TE IS A KEDVENC BORÍTÓDRA!
Sikerlista
1. Tim Collins:
Az elveszett jelkép
2. J. R. Ward:
Megérint a sötétség
3. Gordon Ramsay:
Ízek bűvöletében
4. Leslie L. Lawrence:
A vérfarkasok kastélyában 1-2.
5. J. R. Ward:
Megbosszult szerető
6. Cormac Mccarthy:Az út
7. Levy L. Smith:
Elrabolt szív
8. Richard Davis:
24 és a filozófia
9. Agatha Christie:
A kristálytükör meghasadt
10. Walter Kirn:
Egek ura
|























