Részlet Vlagyimir Szorokin legújabb regényéből

November 06. 14:27

Vlagyimir Szorokin regényeivel sorban hódította meg nemcsak az orosz, hanem a francia, angol és persze a magyar olvasókat is. Világhírű Jég-trilógiájának utolsó része, a 23 000 most jelenik meg először magyar fordításban - érdemes beleolvasni a Fény Testvériségének legújabb kalandjaiba!

Az egyetlen számjegyből álló cím sokaságot takar, a Fény Testvériségének teljes létszámát jelöli. Tagjai a Szorokin trilógiájának első részében bemutatott ösvényen, azaz Bro útján haladnak - úgy, ahogyan a második részben, A jég című regényben is tették, hogy megleljék egymást szerte a világon. Egyben a végkifejlet felé is tartanak. Amely ezúttal egy emberrabló üldözéses rémálmán, döglött szukák barátnőinek kényszermunkáján keresztül közeleg, s két, hozzátartozóikat elveszített fiatal világméretű nyomozása kis híján fényt is derít rá. Akárcsak a lakott világot benépesítő lények mindegyike, a két fiatal is puszta eszköz a Testvériség átgondolt nagy tervében. A Testvériségében, amely utolsó tagjait gyűjti kitartó szorgalommal, emberi lények átalakításával, a remény köreinek megalkotásával. Majd amikor egybegyűlt a 23 000 kiválasztott, visszavonul mind, hogy kiküszöböljék a teremtés egyetlen, legnagyobb hibáját…

Gomolyog a hús
(részlet a regényből)

A narancs még mindig a kredenc alatt hevert. A kisfiú a padlóra hasalt, kezét bedugta a kredenc alá, és a narancs felé nyúlt. Csakhogy nem érte el. Ujjaival port tapintott, meg egy elszáradt meggymagot.
- Kandúréseb! - dünnyögte mérgesen a kredenc alatti sötétség felé a kisfiú. Félrelökte a magot, és öklével megfenyegette a narancsot. Feltérdelt. Üldögélt a sarkán, az orrát túrta. Felállt, körülnézett. A kredenc asztallapján cukortartó, egy üveg ketchup, egy doboz instant kávé volt, mellettük egy rózsaszín-ezüstös púderes doboz, amit anya ottfelejtett. A kisfiú kézbevette, megforgatta, kinyitotta a fedelét. A kerek tükörből egy hirtelenszőke kisfiú nézett vissza rá, nagy, kissé dülledt, világoskék szemmel, elálló lapátfülekkel, apró, lapos orral, és apró szájjal. Örökké nedves ajkai félig nyitva, a kreténekre jellemző módon, és mintha folyton kérdésre húzódtak volna.
- Jó reggelt, Mickey Rourke! - mondta a kisfiú, becsukta a púderes szelencét, és letette. Kihúzta a kredenc fiókját. A fiókban evőeszközök voltak. A kisfiú fogott egy kanalat, lehasalt a padlóra, és megpróbálta előcsalogatni a kanállal a narancsot. Nem sikerült.
- Letartóztatlak, csecsen! - hörögte a kisfiú a poros linóleum felé, és megzörgette a kanalat a kredenc alatt.
- Komon! Komon! Komon!
Az elérhetetlen narancs a félhomályban lapított. A kisfiú felült. Megnézte a kanalat. Rácsapott vele a kredencre. Felállt, fejét kicsit beütötte a kihúzva hagyott fiókba.
- M-m-m! Kandúréseb! - méltatlankodott, megdörzsölte a feje búbját, a kanalat behajította a fiókba. Elővett egy kést. Megforgatta. A kanálhoz mérte:
- Te is csak egy Kandúréseb vagy.
Behajította a kést a fiókba. A fiókot betolta. A villanytűzhelyhez lépett. Mögötte a falon függött: egy tésztaszűrő, egy kétágú villa, egy habszedő kanál, egy merőkanál és egy sodrófa. A kisfiú pillantása megakadt a sodrófán:
- Ez az!
Lábujjhegyre állva nyújtózott a sodrófa felé. Ujjbegye nagysokára elérte a fa érdes végét. A sodrófa ettől inogni kezdett. A kisfiú nézte. Azután a tűzhelyhez tolt egy széket, felmászott rá. Felegyenesedett. Egyik kezével megragadta a sodrófát. Csakhogy annak a teteje a lyukba fűzött madzaggal még mindig túl messze volt.
- No várj csak… Kandúréseb! - még mindig a sodrófát markolva a kisfiú felemelte meztelen bal lábát, és átlépett a tűzhely egyik platnijára. Megrángatta a sodrófát. De a madzagból font hurok csak nem akart leakadni a kampóról. A kisfiú szuszogva nekiállt felhúznia a jobb lábát is. Ami kényelmetlen volt. Belekapaszkodott a sodrófába, hogy segítse a jobb lábát.
- Apgréd, dagadék…
Elrugaszkodott a széktől, felugrott a tűzhelyre, megtántorodott, egyensúlyát keresve mindkét kezével belekapaszkodott a sodrófába. A madzagból font hurok megfeszült. És leakadt a kampóról. A kisfiú pukizott egyet. Kezében a sodrófával zuhanni kezdett.
- Hop-pá… - hóna alatt finoman megfogta két erős kéz. S rögtön a székre állította. A kisfiú megfordult. Mögötte egy ismeretlen férfi állt.
- Misa, Misa… - csóválta szemrehányóan a fejét a férfi - hát szabad ilyet csinálni?
Magas, széles vállú férfi volt, jóságos, napbarnított arccal. Smaragdba játszó, kék szemével barátságosan nézett rá. Erős keze gyengéden fogta a kisfiút. A kezének kellemes illata volt.
- Kaszkadőrt játszol? - kérdezte a férfi. Ajkai széles mosolyra húzódtak, kivillantak fehér fogai.
- Nem én… - bökte ki bizalmatlanul a kisfiú, kezében szorongatva a sodrófát. A férfi leemelte a székről, és a padlóra állította. Mellé guggolt. A férfi mosolygós arca egy vonalba került a kisfiúéval. A férfi járomcsontján apró sebhely látszott. Rövid, vörös haja tüskéi az ég felé meredtek.
- Ha elő akarnál szedni egy narancsot a kredenc alól, akkor azt sokkal jobb partvissal csinálni, mint sodrófával. Tudod miért?
- Nem én… - a kisfiú leszegte a fejét, úgy nézett fel az ismeretlenre áttetsző kék szemével.
- Azért, mert a sodrófával a nagymamád tésztát szokott nyújtani, amiből sütemény lesz. A partvissal anyukád a padlót szokta felsöpörni. Ugye szereted a sütit?
- Aha. Meg a gombócot.
- Hát akkor hadd nyújtsa csak a sodrófa a tésztákat.
A férfi kivette a kisfiú kezéből a sodrófát, és visszaakasztotta a helyére.
- A narancsot meg mindjárt kivesszük.
Az ismeretlen magabiztos léptekkel kiment a konyhából, kinyitotta a WC ajtaját, elővette a partvist, és visszatért vele a konyhába. Mélyen lehajolt, és egyetlen mozdulattal kigördítette a narancsot a kredenc alól. Leöblítette a mosogatónál, megtörölte egy konyharuhában, és odaadta a kisfiúnak:
- Edd meg, Misa. És öltözz fel. Anyuka vár.
- Hol van? - kérdezte a kisfiú.
- Vera néninél. A Pjatnyickaja utcában. Emlékszel Vera nénire? Akitől a dinót kaptad?
- Igen.
- Azt a dinót én vettem. A Gyermekáruházban.
- A bácsi… kicsoda?
- Én vagyok Vera néni férje. Mihail Palics - a férfi a kisfiú felé nyújtotta széles tenyerét. - Ismerkedjünk meg, druszám!
A kisfiú is kinyújtotta a kezét. Csuklóját erős, barna ujjak fonták körül gyengéden. Odakintről kutyaugatás hallatszott. A férfi az ablakhoz lépett, félrehúzta a függönyt, kinézett. A kisfiú a narancsot hámozta.
- Egyedül öltözöl, vagy anyuka szokott segíteni? - kérdezte a férfi, még mindig kinézve az ablakon.
- Egyedül.
- Nagyszerű - a férfi behúzta a függönyt. - Hatéves koromban már én is egyedül öltöztem. És már biciklizni is tudtam. Neked van biciklid?
- Ühüm. A nyaralóban, a nagymamánál. De nyolcas van a kerekében. Tolik tehet róla. Köpköd is. - a kisfiú a narancsot piszkálta.
- Tolik?
- kérdezte a férfi.
- A bicikli. A Tolik az nem köpköd. Ő átmászkál a Pemzliékhez a kerítésen. Mindenfélét lopkod tőlük.
A férfi mélyet sóhajtott, kifújta a levegőt.
- Tudod mit, Misa, megpucolom neked a narancsot. Te addig menj, és öltözz fel.
- Miért, elmegyünk a nyaralóba Vera nénihez?
- Bizony! - a férfi elvette a kisfiútól a narancsot. - Úgyhogy tudod mit, igyekezzünk. Fürödni fogunk. Pokoli a hőség… Meg semmi kedvem a dugókban tipródni. Gyerünk, igyekezz, Misu!
A kisfiú elindult a hálószobába. Az előszobában a bejárati ajtó mellett nagy, kék bőrönd állt.
- Ez a bácsi bőröndje? - kiáltotta a kisfiú.
- Az enyém - felelte a férfi.
- Mi van benne?
- Semmi! - nevetett a férfi. - Öltözz, te kaszkadőr!
A kisfiú bement a hálóba. Egy szék támlájáról levette a sortját, nekiállt felhúzni. De megpillantotta a párnán a takaróval félig fedett, plüss dinót. A dinó mellett egy darabka jég hevert. Az olvadó jégtől a párnán folt keletkezett.
- Ejnye, te vastag jég! - a kisfiú sortba gabalyodó lábbal az ágyhoz szaladt, és lesöpörte róla a padlóra a jeget. - Bepisáltál, te jég! Apgréd, apgréd!
A kisfiú felhúzta a sortot, felvett egy inget, szandálba bújt. Azután fogta a jégdarabot, és a konyhába futott vele:
- Becsurizott ez a jég.
A konyhában a férfi egy széken üldögélt. Mosolyogva nézte a berontó kisfiút. Mellette az asztalon ott hevert a hámozatlan narancs. A kisfiú bedobta a jeget a mosogatóba. A férfi felállt a székről:
- Fel is öltöztél? Ügyes vagy.
Elővette a mobilját, bepötyögött egy számot:
- Igen.
Zsebrevágta a mobilt.
- Ideje indulnunk, Misa.
- Hát a narancs? - a kisfiú fejét felszegve nézett rá.
- Később. Később lesz minden… - a férfi elővett a zsebéből egy apró gázpatront, egyik kezével gyorsan befogta az orrát, a másikkal lefújta a gázzal a kisfiút. A kisfiú megrázta a fejét, becsukta a szemét. Félrefordult, kezével eltakarta az arcát. Horkantott. És nekiiramodott, ki a konyhából. A folyosón kiszaladt alóla a lába, elesett. Egyenesen az ajtón belépő másik férfi karjaiba. Aki felkapta a kisfiút, és azonnal a hálószobába vitte. A konyhából, még mindig befogott orral kisietett az elsőként érkezett férfi.

Vlagyimir Szorokin: 23 000
Gondolat Kiadói Kör Kft.
A könyvről bővebben itt olvashatsz.

A hozzászóláshoz be kell lépned. Amennyiben regisztrálni szeretnél, megteheted itt!