Olvass bele Jonas Hassen Khemiri legújabb regényébe!

November 14. 12:44

A marokkói apa és svéd anya gyermekeként 1978-ban született Jonas Hassen Khemiri a mai svéd irodalom fiatal sztárja, aki mára már drámaíróként is világhírre tett szert. Második regénye, a Montecore számos tekintélyes irodalmi díjat nyert, és több nyelvre lefordították. Most beleolvashatsz!

Az első regényével nemrég debütált fiatal író, Jonas egy nap különös e-mailt kap egy bizonyos Kadirtól, apja gyerekkori barátjától Tunéziából. "Kadir gombolja a klaviatúrát", hangzik a meghökkentő kezdet. Kadir ezután elküldi a maga egészen egyéni, a franciát, svédet és arabot vegyítő, ráadásul képzavarokkal és bombasztikus metaforákkal tűzdelt nyelvezetén írt visszaemlékezéseit közös napjaikról. Ha már Jonas írásra adta a fejét, javasolja Kadir, írja meg eltűnt apja kacskaringós élettörténetét az ő segítségével, hiszen ennél jobb "sztori" nincs is. Abbas, az apa útja a marokkói árvaháztól a svédországi beilleszkedési kálvárián és a művészi sikertelenség kínjain át a világhírig vezetett. És ezzel kezdetét veszi a közös munka. Jonas eleinte háttérbe szorul, hiszen apja ifjúkori éveiről nincsenek emlékei, de saját gyerekkori élményeit már ő maga veti "papírra", jóllehet Kadir ezeket is ellátja lábjegyzetekkel.
     
Két teljesen eltérő hangon szólal meg a letehetetlenül szórakoztató történet, amelynek egyik vezérmotívuma a hirdetett tolerancia és a hétköznapokban mégis megnyilvánuló rasszizmus között feszülő ellentét. A két szólamhoz néha egy harmadik is csatlakozik, ugyanis Kadir arabról lefordítja Jonas apjának régi leveleit. Ez a szólam azonban gyanúsan hasonlít Kadir saját írásaira. Amúgy is, Kadir körül mintha valami nem volna rendben. Lehet, hogy valójában nem is ő az, aki "gombolja a klaviatúrát"? De mi történt az apával? És mi köze mindehhez Montecorénak, a híres Las Vegas-i show tigrisének, amely egy 2003-as előadás során kis híján megölte Royt, a szelídítőjét?

Montecore
Gondolat Kiadói Kör Kft.
Gondolat Világirodalmi Sorozat
Egy különös tigris (részlet)

Legszívélyesebb üdvözletem!

Spekulálj egy cseppet, ki írja neked ezeket a sorokat? KADIR
gombolja a klaviatúrát! Atyád legősrégibb barátja! Ugye őrzöl
még a memóriádban? Remélem, most éppen lelkesen bólogatsz.
1986-ot írtunk, amikor meglátogattalak benneteket Stockholmban:
mosolygós édesanyádat, újszülött öcséidet, és büszke atyádat
meg a vadonatúj fotóstúdióját. Meg persze téged, aki asszisztáltál
nekem és atyádnak a svéd tanulságainkban. Emlékszel még
a nyelvtani szabályainkra? Korpulens, jó nyelvérzékű kisfiú voltál,
és jól fejlett étvággyal faltad a fagyit és a Pez cukorkát. Most meg
egyszeriben erektált férfi lett belőled, aki hamarosan debütál első
regényével! Méltányold gigantikus gratulációmat! Ja, az idő
gyorsan ketyeg, ha az ember humoránál van, nem igaz?
A kiadód informált az email címedről, és azért írok neked, hogy
meginterjúvoljalak, kaptál-e hírt atyádat illetően? Tudod, hol tartózkodhat
jelenleg? Relációtok továbbra is oly tragikusan néma,
mint az elmúlt nyolc évben? Atyáddal erős barátságban álltunk
egészen a múlt hónapig, és akkor hirtelen nem reagált már az
emailjeimre. Szívem csordultig telt a perzisztens aggodalommal.
Elemberrabolta volna a CIA, hogy elfurikázza őt Guantanamóba
narancs overállba bugyolálva? A Moszad transzportálta valahova?
A Nestlé tartja őt fogva retorzióként leleplező fotói miatt, amiket
a paraguayi gyára rabszolgamunkásairól készített? Ezek mind
teljes mértékben potenciális alternatívák, hiszen atyád igen prominens
politikai figurává nőtte ki magát. Svédországból való repatriációja
után fotográfusi karrierje briliánsként ragyogott.
Az utóbbi években körbeturnézta a földet a fényképezőgépével,
amit politikai fegyverként használt. New York-i luxus penthouse
lakásba kvártélyozta be magát, könyvespolcait ellepi az
intellektuális kortárs irodalom, és az idejét olyan globális világreformerekkel
tölti, mint a Dalai Láma vagy Bob Geldorf. Sza-
bad éjszakáin békekonferenciákon vesz részt, vagy végiggaloppozik
a sugárutakon mályvaszínű, bőrüléses, interaktív ablaktörlős
Mercedes 500 SL-jében.
Írj! A te sikered is ekvivalens atyádéval? Könyves publikációd
milliomossá, netán milliárdossá transzformált, vagy csupán pár
év financiális biztonságot garantál? Az irodalmi fenoménok, mint
Stephen King és Dan Brown közeli barátaid, vagy csak formálisan
ismert kollégák? Hány vulva van feldúlva egy hamarosan
megjelenő író által? Naponta hoz parfümözött bugyikat a postás?
Kérlek, reagálj, ha bővében vagy az időnek.
Nekem is voltak már irodalmi álmaim. Hosszú időn át terveztem
egy atyádnak dedikált életrajzot. Ambíciómat sajnos paralizálta
ismeretem hiánya és a sok flegmatikus kiadó. E levél megírása
előtt agyamat hirtelen orbitálni kezdte egy zseniális
gondolat: Mi a véleményed arról, hogy másodlagos könyvedben
atyád mágikus életét ábrázold?
Illesszük össze okos fejünket abban a törekvésben, hogy
atyád prominens alakjához méltó életrajzot kreáljunk. Kollaboráljunk
egy irodalmi mesteropusz létrehozásában, ami vonzza
majd a globális publikumot, produkál pár Nobel-díjat, és talán
még egy invitációt is kieszközöl nekünk Oprah Winfrey tévéstúdiójába.

Mielőbb informálj pozitív válaszodról! NEM fogod magad flagellálni.

Újonnan talált barátod

Kadir

u.i.: Hogy étvágyat gerjesszek benned javaslatomhoz, csatolok
két Word dokumentumot. Az egyik egy adekvát prológus a
könyvünkhöz, a másik atyád gyermekkorát tárja elénk. Tudom,
hogy atyád soha nem részletezte szívesen történetét. De hidd el
nekem, amit írok: Ha módja lett volna, sokkal több mindenről informál.
És ha tudna készülőben lévő regényedről, büszkesége
beragyogná a jelentősebb sugárutakat.

Volt egyszer egy falu Nyugat-Tunéziában, ami a Saqiyat Sidi
Yusuf nevet viselte. Itt zajlott születésem 1949 őszén. Itt
éltem családi idillben 1958-ig, amikor egy tragikus baleset
véget vetett apám, anyám, és négy kistestvérem életének.
Az FLN-szimpatizánsokra vadászó algériai francia gyarmatosítók
szerencsétlenül elhelyezett bombái véletlenül a mi
falunkra pottyantak. 68-an meghaltak, és következésképpen
családmentes lettem. A család egy barátja elszállított Jendouba
városába, abba a házba, ahol a nagyvonalú Cherifa
és a rokonszenves Faizal elfogadta felvételi kérelmemet nem
hivatalos árvaházukba antikoloniális mártírok számára.
Prezentálta-e már neked atyád a csontvázat, ami ebből a
házból maradt? Jendouba keleti negyedében terül el, nem
messze a szoborparktól és az azóta bezárt mozitól. Két alvóhelyiség
volt benne, az ablakokon türkiz zsalugáterek és
fekete díszrácsok. Volt konyha és étkező, egy tanterem érdes,
kétszemélyes padokkal és egy ütött-kopott táblával, és
éjszaka csótányok népes kolóniái ciripeltek.
Cherifa szívénél már ebben a histórikus periódusban is
csak a hátsója volt nagyobb. A lehetőségekbe vetett gigantikus
hitével csak izzó gyűlölete konkurálhatott, amit a franciák
iránt érzett, amikor a civilizáció terjesztőiként léptek
fel. Faizal, Cherifa férje, félénk falusi tanár volt, aki avval
kompenzálta képtelenségét a szexuális szaporodásra, hogy
elfogadta felesége gondoskodását az elárvult mártírgyerekekről.
Kvártélyomon a két izmos fivérrel, Dhibbel és Szofianéval
osztoztam, akik elvesztették szüleiket az FLN-terroristák
elleni támadásban, amit a franciák tréfásan "des
ratonades"-nak (patkányvadászat) neveztek el. A szomszédos
szobában Zmorda és húga, Olfa szállt meg, az ő szülei -
ket leszabotált körmökkel és elektrosokkoktól flambírozott
bőrrel találták meg holtan. Ott volt még a halláskárosult
Amine, meg Nadir, akinek egyik lába rövidebb volt a másiknál,
és Omar, akinek felpuffadt hasából éjszakánként szökött
a gáz. A francia csapatok terrorizmussal gyanúsított
emberek utáni hathatós vadászata következményeképpen
mindannyiuknak a szüleit és a testvéreit eliminálták. (megj.:
ne helyezz tragikus súlyt a gyerekek sorsára a könyvben.
Inkább atyád misztikus érkezésére fókuszálj, ne a franciák
civilizációs törekvésének nyomában elhullott milliókra. (Egy
gurmand omletthez muszáj néhány tojást dekapitálni.)
Első randevúm atyáddal 1962 végén zajlott. Sok tekintetben
sablonos reggelnek indult. Korán ébredtem, és feküdtem
a matracomon, míg Szofiane elzengte horkolásait,
és Omar megszabadult szeleitől. Hallottam, amint Cherifa
reggeli gémberedéssel csoszog az udvar felé, hogy beindítsa
a vízszivattyút. És akkor hirtelen… két rekedtes kakasmelódia
között… bezörögtek az ajtón. Először laza paskolásokkal.
Aztán erősebben.
Cherifa dünnyögve az ajtóhoz ment, én kikecmeregtem
az ágyból, és követtem lépteit. Az ajtó kitárult a pirkadó
napfényre, és odakint állt…

Az atyád

Ekkor alacsony növésű tizenkét éves volt, gallyszerűen vékony
karja az oldala mellett lógott, fekete haja valami gubancos
kinövésnek tűnt. Az ingén pirosas hányásfoltok éktelenkedtek,
teste vibrált a napfényben. Cherifa megérdeklődte
jövetele célját. Atyád szeparálta kiszáradt ajkait, és karjával
gesztikulált, akár egy madár a pácban. Megköszörülte a torkát,
majd rekedt, sípoló hangot hallatott. De nem tudott szavakat
formálni. Emlékszem, ő maga is mennyire meglepődött
saját némaságán.

Ez bőven meghaladta Cherifa együttérzésének határát.
A ház csurig volt, és Cherifa már garantálta Faizalnak, hogy
több mártírárvát nem mentenek meg az ő költségén. De mit
tehetett volna? Fordította volna vissza szegény néma teremtést
az utcára? Miközben Cherifa a döntését kontemplálta,
atyád prezentált neki egy gondosan összehajtott borítékot.
Cherifa tátogott a tartalmát látva, majd kiürítette
tüdejét, mint mikor zuhanyzás közben a víz hirtelen jéghideg
lesz. Azonnal bedirigálta atyádat az előszoba árnyat adó
hűvösébe. Mit adott át atyád Cherifának? Feltételezésem
szerint egy magyarázattal szolgáló levelet. Vagy egy nagyvonalú
financiális summát.
Miközben Cherifa a boríték tartalmát nézte, mint aki garanciát
keres, hogy nem értelmezte félre a szüzsét, a szemem
atyádéban tükröződött. Biztos kezemet az ő nyirkos
keze felé erektáltam, és izgatott szemét egy széles, szikrázó
mosollyal nyugtattam meg üdvözlésképpen.
- Engem Kadirnak hívnak - konferáltam be magam. - Isten
hozott új otthonodba!
- … - válaszolt atyád.
- Hogy… mi?
- …
Atyád kérdő tekintettel figyelt engem. Olyan volt, mintha
fekete mágia blokkolta volna a beszédét. Tulajdonképpen a
sokk egy teljesen természetes konzekvenciája volt az éjszakai
robbanásnak, az anyja halálának, a kétségbeesett menekülésnek,
és annak az emóciónak, hogy teljesen magára
maradt a világban. Megpaskoltam atyád vállát.
- Ne aggódj, itt itthon vagy - súgtam neki.
A könyvben ezt a jelenetet meg kell tölteni drámai puskaporral
és szimfonikus tuba basszusokkal.
Írd ezt:
"Így találkoztak hát. Apám és Kadir. A hős és a kísérője.
Kadir, aki szinte úgy követi majd apám sorsát az idők végezetéig,
mint Robin Batmant vagy a Halálos fegyver fekete
zsaruja Mel Gibsont. Két újdonsült legjobb barát, akik soha
nem fogják megszegni egymásnak tett ígéreteiket."
(Itt esetleg ábrázolhatsz két lebegő madarat, akik találkoznak
a hajnali égbolton, csőrükkel egymásra mosolyognak,
majd elvitorláznak a Kroumirie-hegység felé. (Ez amolyan
jelképe lehetne éppen startoló barátságunknak.)
Atyáddal barátságunk szalagját hamarosan csodaszép, néma
masniba kötöttük. Már első nap ugyanabban a padban
foglaltunk helyet Faizal óráján. Ebédnél megmutattam neki,
hogyan rejtse trikója alá az édességeit, hogy ne lobbantsa fel
a többi srác féltékenységét. A szieszta alatt sok kérdés hagyta
el a számat a származásáról, és ő megpróbált reagálni,
de… a nyelve még mindig nem funkcionált. A karjával hadonászott.
Demonstrált nekem egy fekete-fehér fotót, amin
egy öltönyös férfit két európaival vacsorált. Megengedte,
hogy kezembe vegyek egy göcsörtös gesztenyét. De ajkát
egyetlen szó nem nem hagyta el. Ezért aztán gyorsan ráragadt
egy ironikus becenév, ami az arab megfelelője annak,
hogy "aki annyit beszél, mintha lenyelt volna egy rádiót".
Atyád némasága kiváltotta Cherifa gondoskodását. Atyád
lett az új favorit, ő meg gyakran asszisztált neki a ház körüli
teendőkkel. Cherifa megpróbálta kigyógyítani atyád némaságát,
és folyamatosan diskurált neki. Mesélt az égről és
a földről, az időjárásról és a széljárásról, a falusi pletykákról
és kapcsolatokról, a paprika arcpirító áráról és az erotikus
szomszédlátogatásokról.
Faizal féltékenyen nézte azt az aktív figyelmet, amiben
Cherifa atyádat részesítette, így elkezdte atyád tenyerét kemény,
szankcionáló botütésekkel barázdálni. Azt prog-
nosztizálta, hogy atyád nyavalyogni fog, de csak annyi történt,
hogy atyád tenyere vörös lett, vérzett, és permanens
varrok alakultak ki rajta. Atyád némasága megingathatatlan
volt. (Egyébként nem bizarr, hogy aztán te megörökölted
atyád beszédproblémáját? Hisz emlékszel jól, milyen
gondjaid voltak gyerekkorodban olyan egyszerű hangok
pronunciálásával, mint az "r" és az "sz".)
Tekerjük előre a dátumot tavaszról őszre, majd a következő
télre. Fedje téli fagy az udvart, hallgassanak el a tücskök.
Atyáddal szótlan játékokat játszottunk, törtük a pörkölt
szotyit, és megfigyeltük a negyed vizet hordó lányait. Kifejlesztettünk
egy komplex jelbeszédet, amit csak mi értettünk.
Atyád még mindig verítékben átvirrasztva töltötte az éjszakákat,
ébren tartották őt az emlékek az anyja sikolyáról,
a szikrákról, a robajló tűzről, és az éjszakai határátkelésről.
A könnyek frekventálták szemét emlékképekkel, melyek
mindig a zavarosság jegyét hordozták magukon. Próbáltam
felszárítani a könnyeit, de csak bizonyos bánatokra van vigasz.
A többire nincs. Ez az élet tragikus igazsága.
Azt vetem fel, hogy itt inzertálj pár saját emléket éves tunéziai
vakációidból. Ha attól félsz, hogy rivalizálnod kell
velem, a metaforafenoménnel, variálhatod a betűformátumot.
Vannak memóriáid Jendoubából?
HOGYNE EMLÉKEZNÉL JENDOUBÁRA…
A nyugat-tunéziai városra, ahol apu felnőtt.
A városra, ahol ráncos, szalmakalapos parasztok
ülnek ferdén a lóháton, és piros traktorok
csörgetik vasrúdjaikat. Emlékszel a hektikus
vásárra, a fehér kendőiket fogukkal összeharapó
hadzsikra, és a mozira, ami német feliratos
kínai kung-fu filmeket vetített.
Emlékszel a vesszőzésre a fürdőben, a veríték
fáradhatatlan előcsalogatására, apu szőrös
testére, és a hazaútra a teherautó platóján
fokhagyma kupacok között és elsuhanó kaktuszok
mellett.
De legfőképpen Cherifa nagyira emlékszel,
aki olyan kövér volt, hogy mindig oldalvást
ment be az ajtókon. Cherifára, aki megsimogatott
üdvözlésképpen, fityingnek hívott, és
folyton belecsípett az úszógumidba, hogy ellenőrizze
a bőr alatti zsírréteget, és mindig
perlekedett apuval, amiért gyakorlatilag az
éhhalál szélén állsz a sok furcsa svéd étel miatt.
És emlékszel Faizal nagypapára, a nyugalmazott,
orvosi táskás falusi tanárra, aki
mindig Jendouba védelmére kelt, és állította,
hogy a város sok közös vonást mutat New
Yorkkal. Például mindkét város folyó közelében
terül el. Mindkét várost idióták irányítják.
Mindkét városban sárgák a taxik. Mindkét városban
gondot okoz az utcai szemét. És egyik
városban sem könnyű eltévedni. New Yorkban
ott a négyzetrács, nekünk meg itt van
a zseniális ábécés rendszerünk. Majd Faizal
arcán olyan széles vigyor jelent meg, hogy a
fehér bajusz is egy ráadásmosolyt formázott,
hiszen persze mondania sem kellett, kinek az
unokatestvére agyalta ki Jendouba útrendszerét…
És mindemellett mindkét város kiérdemelte
becenevei hosszú sorát. New York volt a
"Nagy alma", "Az olvasztótégely", "A világ
fővárosa", "A város, mely soha nem alszik".
Jendouba ugyanakkor a "Segglyuk", "Hónalj",
"Szau na", "Végbél", "Szamárvalag",
"Grill", "Tűzhely", "Kemence" neveket viselte,
illetve apu ironikusan "Mélyhűtőnek" hívta.
És amikor apu kicsit entellektüel hatást kívánt
elérni, azt mondta, hogy a nyarat "Anus
Rectumban" töltitek.
És emlékszel apu minden barátjára. Az útra
a reptérről Omar hatvanas évekbeli Mercedesében,
aminek a dísztárcsáit szigetelőszalaggal
rögzítették, az istenhozottitthon kuszkuszra
Olfa családjánál, Amine harsogó köszöntésére,
és Zmorda meleg ölére. Ahogy mindenki sóhajtozva
hallgatja, amikor Nadir szokásához
híven felvág a szabójával, aki persze felár nélkül
varr eltérő lábszárhosszúságú nadrágot. És
hihetetlen, mennyi mindenre emlékszel még,
a tetoválásokra Szofiane óriási bicepszén, Dhib
bal karjára, ami mindig barnább a másiknál,
mert sokat taxizik a napsütésben, a tetőn átaludt
éjszakákra, és a frissen mosott lepedő illatára,
az almaízű vízipipákra, és a frissen sült
sütikre Emir gyárából. Az alkonyokra a főutca
járdaszigetén, ahol nagyival ültök és töritek a
sercegő hangot adó görögdinnyét, a magokat
az elhaladó autókra köpköditek, integettek
Dhib taxijának, őt magát a gyümölcshússal
csábítjátok, miközben a halványrózsaszín görögdinnyelé
lassan lecsordogál az alkarotokon.
Ám a kérdés az, hogy van-e keresnivalója mindennek
az atyádról szóló könyvben. Aligha.

Feltehetően legjobb lesz átengedni Kadirnak az
irányítást így az elején… Hiszen természetesen
Kadirra is emlékszel. Apu legjobb barátjára.
A lila öltönyös, nőfaló, nyakatekert szavú bókhintőre,
aki meglátogatott benneteket Svédországban
a nyolcvanas évek közepén, és tébolyult
dühöt hagyott maga után, bár ennek
okára már nem emlékszel. Mi is történt tulajdonképpen?

A következő szín 1964 tele. A Kroumirie-hegység csúcsai fehéren
ragyognak a hótól, és atyád két éve Cherifánál lakik.
Két év teljes némaság. Két év a leghalkabb suttogás nélkül.
Ezen a téli napon mind vacogva ültünk az étkezőben,
betápláltuk az ennivalót, és meleget leheltünk a kezünkbe.
Emlékszem, ahogy atyád hirtelen felállt ültéből, és kimasírozott
Cherifa konyhájába, pedig ez igen illegálisnak
számított. A távolból láttam, ahogy megköszörüli tizennégy
éves torkát, lefejti nyelvét a szájpadlásáról, és…
megszólal!
- Ehm… Kaphatok repetát, köszönöm. Nem laktam jól.
Teljesen normális hangon szólt, a kiadós rekedtségét leszámítva.
Cherifa szája karikát vetett, és tátongott, mint a
meglepett hal.
- Elnézést. Kaphatok még egy kicsit enni? - ismételte
atyád, hangja erejét kissé feljebb csavarva.
- Ha nem kapok repetát, el tudok mesélni pár pletykát…
Senki nem hall több történetet, mint a némának hitt ember.
Ha érted, mire gondolok? Nyilván nem akarod, hogy Faizal
megtudja…
Itt atyád hallatlan suttogásra redukálta hangját. Cherifa
olyannyira összezavarodott, hogy a világtörténelemben el-
ső alkalommal tényleg kiosztott egy méretes repetát. Ettől
a naptól fogva Cherifa még jobban favorizálta atyádat (Faizal
pedig még kevésbé állhatta).
Miért tért vissza egyszer csak atyád nyelvi kompetenciája?
Fogalmam sincs. Az életnek mániája, hogy nem mindig hozza
az adekvát papírformát. A könyvben jobb, ha megfogalmazunk
egy indítékot atyád gyógyult nyelvére, evvel elkerülve
az olvasó zavarodottságát. Mit szólnál ahhoz, ha atyád egy
erdőben masírozva elhaladna egy gesztenyefa alatt, fejére esne
egy gesztenye, mire felkiáltana: - Au! - Aztán azt mondhatná:
- Hú, egy gesztenye, milyen szimbolikus, hogy pont
ez gyógyít ki némaságomból. - Vagy láthat egy mágikus álomsorozatot,
amiben egy modern, joyce-i gondolatfolyásban kirajzolódik
jövője. - Hú-hú-itt-fogok-kurizálni-egy-svéd-ste war -
d essnek-és-itt-vacsorázom-együtt-Jürgen-Habermassal-és-ittmondok-
köszönetet-egy-fotós-díjért-Egyiptomban-a-kanadainagykövetségen!
Legjobb-lesz-ha-ráveszem-a-nyel vem-a-gyó -
gyu lásra! - Válaszd ki, melyik irányt követed.
A szólás adományával a barátságunk atyáddal sziklaszilárd
alapokra helyeződött. Soha nem kérdeztem némasága
indokát, inkább a szüleiről és a múltjáról akartam mindent
megtudni. És atyád beszámolt nekem a saját hangján, szavai
hirtelen úgy özönlettek elő, mint a vér a liftből a Ragyogásban.
Mesélt az apjáról, Musszáról, és úgy ábrázolta,
mint egy vagyonos algírt, aki nemzetközi légtérben élte életét,
és luxus bársonypizsamát viselt éjszakánként.
- Apám, ó, apám! - kiáltozott, míg magára nem vonta
mindenki figyelmét (kivéve a félholt Amine-ét). Izgatottan
figyelő fülünk számára mesélt apja vegyi víztisztítói karrierjéről.
Nagyatyád arcát hamarosan az egész világban megismerték,
és elég anyagi javakhoz jutott, hogy profitábilis
csokigyárakba és lemezboltokba invesztáljon.
- Aztán megismerkedett anyámmal egy szimfonikus koncerten
Monacóban. Anyám a világ egyik legszebb manökenje,
algír szülőktől született Miami Beach-en, Amerikában.
Most színésznő, és olyan filmsztárokkal áll közeli
barátságban, mint Grace Kelly és Humphrey Bogart. Egyébként
ezt már láttátok?
És sugárzott a büszkeségtől, amikor bemutatta a gyűrött
fotót, amit állandóan magánál tartott. Elmesélte, hogy a fekete
öltönyös férfi az előkelő európai társaságban az asztalnál
az apja, Mussza. Jobbján ült az celebrátus filmsztár,
Paul Newman, és balján a lenyalogatott hajú Elvis.
- És egyébként - tette hozzá miután részletesen megvizsgálta
a fotót. - Ne zavarjon titeket az orrbányász testőr
a háttérben.
Mindannyiunknak nagyon imponáltak atyád történetei.
Szemünk sztereóban ragyogott, és úgy kiáltottuk: - Még!
Mesélj még!
Evvel csak tovább ingereltük a fantáziának nevezett
szunnyadó sárkányt. Atyád folytatta:
- Apám, Mussza, sok aranyat is nyert a súlyemelő VBken,
és dolgozott tigrisidomárként is. Van négy Pontiac V8-
a, kettő fekete, a többi piros. Most egy párizsi luxusnegyedben
lakik, ahol a fűnyírók úgy néznek ki, mint kicsi
autók, és a hétvégéket a golfpályán vagy autóversenyeken
tölti. Mindenféle bőrszínű nő topless úszik a medencéjében,
és kókuszillatú napkrémmel kenegetik a vállát. Miért költöztem
én ide? Anyám halálos autóbalesete után felébredt
apám szándéka, hogy beírasson a szegénység kemény iskolájába.
De hamarosan… bármikor, talán holnap vagy a jövő
héten feltűnik itt az alakja, és elvisz a szabadságtól túlcsorduló
Franciaországba. És harmonikus együttlétünkben
ellátogatunk mozikba, találkozunk filmsztárokkal, gyako-
roljuk a vindszörföt, és teszteljük luxusjachtjainak nagy kollekcióját.
Ha akartok, ti is jöhettek…
Végignéztem atyádon, és megkérdeztem (az imént felkeltett
gyanakvással):
- És hogy sikerült atyádnak ezt elérnie?
Atyád gondosan összehajtotta a fotót, visszatette a zsebébe,
és azt mondta:
- Apám tripla tehetség: víztisztító, casanova, és kozmopolita!
Miért siklott le atyád nyelvének ekéje ennyire az igazság
szántóföldjéről? Nem tudom. Ezzel szemben megfigyelhetünk
két érdekes tendenciát.
1. Atyád mindent levedlett életében, aminek politikai színezete
volt. A politika az ő szemében mocsár volt, amibe
már így is túl sokan belefulladtak a környezetében. Atyád
csak később változtatta meg attitűdjét a politikához. Talán
túl későn.
2. Nyilván mind világosan láttuk, hogy atyádnak nem
minden szava realitás. Ennek ellenére hipnotizált és lelkesített
minket. Hát nem bizarr, hogy a konfabuláció is vigaszt
tud csiholni? És vajon nem ez az igazi oka, hogy ekkora a
túlkínálat asztrológusból, pszichológusból, és íróból?
Mielőtt pontot teszek az atyád gyerekkoráról szóló adatfüzér
végére, szeretnék valami fundamentális tényt közölni:
Ha még mindig kételyeid vannak a projekt zsenialitását illetően,
szeretném hangsúlyozni, hogy SEMMI gazdasági
kompenzáció nem szükséges az asszisztenciámért. Ne
hagyd, hogy a svéd kuporiságod gátat szabjon könyvünk
jövőjének! Én csak annyit kérek cserébe, amiért episztolákba
gyűjtöm az atyádról szóló adatokat, hogy könyvünk maximális
őszinteséggel legyen fűszerezve. Ez a garancia életbevágóan
fontos számomra, hiszen a hamis szóbeszédek
amúgy is elárasztják atyád életét. Az igazság, és csakis az
igazság lehet a világítótorony, amikor létrehozzuk irodalmi
mesteropuszunkat. Szürke színben tüntet fel engem ez a fogadalom?
Ha igen, ígérem, hogy a következő emailben elküldöm
a valóság realitását atyád hátteréről. Sokkoló lesz és
csábító, mi több, stimuláló és izgató, mind neked, mind jövőbeni
olvasóinknak.

A hozzászóláshoz be kell lépned. Amennyiben regisztrálni szeretnél, megteheted itt!