Miért szeretjük a Stephen King-regényeket?December 03. 08:14 Világszerte milliók olvasták letehetetlen, izgalmas és egyben hátborzongató regényeit, és ugyancsak milliók nézték meg a könyveiből készült filmeket - túlzás nélkül állíthatjuk, Stephen King a huszadik század egyik legolvasottabb szerzője. A Tortúra, a Dolores, a Hasznos holmik és A rémkoppantók szerzője 1947-ben született Maine államban, amelynek kisvárosai később számos regényében tűnnek fel helyszínként. Stephen King hétéves korától kezdve írt rövidebb-hosszabb történeteket, nagy hatással voltak rá a horror-, fantasy- és sci-fi filmek, de állítólag saját édesapja is alkotott ezekben a műfajokban. 1966-tól 1970-ig a Maine-i Egyetem angol nyelv és irodalom szakára járt, egyetemista évei alatt jelent meg első novellája, a The Glass Floor. Tanulmányai befejezése után angoltanárként dolgozott, de mivel fizetéséből nem tudta eltartani családját, egy mosodában vállalt mellékállást - közben azonban folyamatosan írt. Több sanyarú év után a Doubleday kiadó végre elfogadta Carrie című regényt, amely 1974-ben meg is jelent. A King-legendárium szerint nem sokon múlt, hogy az első nagy siker a kukában végezze: a könyv első kéziratát King állítólag kidobta, mert nem volt megelégedve vele. A felesége azonban észrevette, kihalászta a szemét közül, és arra ösztönözte a férjét, hogy folytassa az írást. Szerencsére. A Carrie egy csapásra népszerűvé tette Stephen Kinget, aki felhagyott a tanári pályával, és minden idejét az írásnak szentelte: következő bestsellere A ragyogás lett, majd sorban ontotta magából a sikeresebbnél sikeresebb regényeket. Ekkor ismerte meg világszerte több millió olvasó a Borzalmak városa, A holtsáv, a Cujo című könyveket. Magánéleti zűrök és sikerkönyvek Stephen King nemcsak könyvei, hanem magánéleti zűrök miatt is többször az újságok címlapjára került: sokáig küszködött alkohol- és drogproblémákkal, amelyekből csak felesége, barátai és orvosok segítségével tudott kilábalni. Azt mindenesetre ma sem tudja, hogyan írta A rémkoppantók című regényét, az alkotás folyamatáról ugyanis csak emlékfoszlányai vannak. 1999-ben balesete miatt figyelt rá az egész világ: egy férfi a furgonjával nekihajtott a járdán sétáló Kingnek, aki hosszas és fájdalmas lábadozás után megvette a vétkes sofőr autóját, és egy évvel a baleset után összezúzta. A gázolás egyébként a mai napig foglalkoztatja a King-rajongókat, a baleset előtt ugyanis az író éppen egy furcsa autóról szóló regényen dolgozott, a felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt sofőr pedig éppen a szerző születésnapján halt meg. Richard Bachman, alias Stephen King Stephen King több regényt jelentetett meg Richard Bachman álnéven: állítása szerint azért, mert meg akarta tudni, hogy az olvasók valóban a művek minősége miatt, vagy csupán a szerző neve körüli felhajtás miatt vásárolják a könyveit. A Bachman-könyvek sikeresek voltak, főleg miután kiderült, hogy Richard Bachman és Stephen King egy és ugyanaz. Erre egyébként csak 1985-ben került sor - egy amerikai könyvkereskedő, Stephen Brown felfigyelt a két szerző stílusának hasonlóságára. A Bangor Daily News hozta nyilvánosságra a felfedezést, amelynek hatására a Sorvadj el! Című regény eladásai számai az addigi 28 000-ről rövid idő alatt 280 000-re ugrottak. A hozzászóláshoz be kell lépned. Amennyiben regisztrálni szeretnél, megteheted itt! |
Követés
Címkefelhőtények, történelmi személyiségek, tavasz, 23 000, könyv, Karinthy Frigyes, borító, fotóművészet, Egek ura, Walter Kirn, társadalomtudományok, Ewan McGregor, krimi, események, francia, érdekességek, otthon és lakberendezés, kultúrtörténet, szórakoztató irodalom, Törökország
Legszebb könyvborítók versenye TOP10
1. SORTI FRANCESCO:
IMPRIMATUR
2. MEYER STEPHENIE:
NEW MOON - ÚJHOLD
3. MONARDI RITA:
SECRETUM
4. G. MAZZUCCO MELANIA:
EGY TÖKÉLETES NAP
5. MEYER STEPHENIE:
POKOLI BÁLÉJSZAKÁK
6. VÁMOS MIKLÓS:
APÁK KÖNYVE
7. CAST P.C.:
ELÁRULVA
8. LEATHER STEPHEN:
PRIVATE DANCER - A TÁNC CSAK NEKED SZÓL
9. SZERB ANTAL:
UTAS ÉS HOLDVILÁG
10. CAPOTE TRUMAN:
ÁLOM LUXUSKIVITELBEN - MEGHALLGATOTT IMÁK
|
Belépés
KönyvkeresőTALÁLD MEG A NEKED VALÓ KÖNYVET!
Legszebb könyvborítók versenyeSZAVAZZ TE IS A KEDVENC BORÍTÓDRA!
Sikerlista
1. Tim Collins:
Az elveszett jelkép
2. J. R. Ward:
Megérint a sötétség
3. Gordon Ramsay:
Ízek bűvöletében
4. Leslie L. Lawrence:
A vérfarkasok kastélyában 1-2.
5. J. R. Ward:
Megbosszult szerető
6. Cormac Mccarthy:Az út
7. Levy L. Smith:
Elrabolt szív
8. Richard Davis:
24 és a filozófia
9. Agatha Christie:
A kristálytükör meghasadt
10. Walter Kirn:
Egek ura
|























