Plágiummal vádolják a tinédzser német írózsenitFebruár 10. 07:40 Plágiummal vádolják Németországban az irodalmi életbe üstökösként berobbant tinédzser korú Helena Hegemann elsőkönyves szerzőt. "Eredetiség nem létezik, csak hitelesség. Amit teszünk, élményeink, olvasmányaink, útravalónk és álmaink összegzése" - fogalmazott az ügy kapcsán a mindössze 17 éves író, akinek Axolotl Roadkill című könyvét előzőleg a Die Zeit című lap "irodalmi gömbvillámként" méltatta. A tekintélyes Frankfurter Allgemeine Zeitung pedig korábban úgy fogalmazott, hogy régóta nem volt példa ilyen erős német regénybemutatkozásra. Helene Hegemannt azonban most Deef Pirmasens blogger azzal vádolja, hogy teljes szakaszokat vett át egy tavaly megjelent könyvből, amelynek szerzőjét egyelőre még nem nevezték meg. A tinédzser lány beismerte, hogy "teljesen meggondolatlan és önző volt", mert nem említett meg mindenkit, akinek gondolatai és leírt sorai segítették könyvének létrejöttét. "Tartalmilag azonban mind viselkedésemet, mind pedig munkamódszeremet teljesen legitimnek találom" - fűzte hozzá Hegemann kiadóján keresztül közzétett közleményében. A sértett írót - akinek könyve Airen álnéven jelent meg - képviselő kiadó kedden jelezte: készek megegyezni az ügyben. "Nem akarjuk tönkretenni a könyv hírét, de ha valaki másoktól vesz át, meg kell jelölnie forrását vagy legalább előzőleg egyeztetnie kell vele" - hangsúlyozta a Sukultur kiadó. A hozzászóláshoz be kell lépned. Amennyiben regisztrálni szeretnél, megteheted itt! |
Követés
Címkefelhőotthon és lakberendezés, James Cameron, technikai sportok, Heltai Jenő, 23 000, Farkas Péter, életmód, thriller, sport, érdekességek, útikönyvek, mozi, bestseller, fejlesztő, francia, Joyce, Egek ura, szöveg, könyváruház, Kányádi Sándor
Legszebb könyvborítók versenye TOP10
1. SORTI FRANCESCO:
IMPRIMATUR
2. MEYER STEPHENIE:
NEW MOON - ÚJHOLD
3. MONARDI RITA:
SECRETUM
4. G. MAZZUCCO MELANIA:
EGY TÖKÉLETES NAP
5. MEYER STEPHENIE:
POKOLI BÁLÉJSZAKÁK
6. VÁMOS MIKLÓS:
APÁK KÖNYVE
7. CAST P.C.:
ELÁRULVA
8. LEATHER STEPHEN:
PRIVATE DANCER - A TÁNC CSAK NEKED SZÓL
9. SZERB ANTAL:
UTAS ÉS HOLDVILÁG
10. CAPOTE TRUMAN:
ÁLOM LUXUSKIVITELBEN - MEGHALLGATOTT IMÁK
|
Belépés
KönyvkeresőTALÁLD MEG A NEKED VALÓ KÖNYVET!
Legszebb könyvborítók versenyeSZAVAZZ TE IS A KEDVENC BORÍTÓDRA!
Sikerlista
1. Tim Collins:
Az elveszett jelkép
2. J. R. Ward:
Megérint a sötétség
3. Gordon Ramsay:
Ízek bűvöletében
4. Leslie L. Lawrence:
A vérfarkasok kastélyában 1-2.
5. J. R. Ward:
Megbosszult szerető
6. Cormac Mccarthy:Az út
7. Levy L. Smith:
Elrabolt szív
8. Richard Davis:
24 és a filozófia
9. Agatha Christie:
A kristálytükör meghasadt
10. Walter Kirn:
Egek ura
|























